Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Samu Attila szerint a közmunkaprogram során nem felügyelik nyugdíjazott rendőrök a munkásokat és nincs szó konténervárosok felállításáról sem.
Samu Attila, a belügyminiszter főtanácsadója csütörtökön kijelentette: nem igaz, hogy nyugdíjból visszahívott rendőrök felügyelik a közmunkásokat és az sem, hogy a lakóhelyüktől távol dolgozókat konténervárosokban szállásolják el.
A tanácsadó szerint a kormány célja az, hogy az emberek a lakóhelyük közelében dolgozzanak, ám előfordulhat, hogy egyes programok esetében a közmunkásoknak távolabb kell utazniuk. Ez az idénymunkáknál is megszokott -tette hozzá Samu Attila.
Samu beszélt a nyolcórás munkaidőről is, mely a minisztérium mintaprogramjai esetében megvalósul, ám az önkormányzati közmunka esetében sokszor csak négyórás munkavégzésről van szó. A főtanácsadó szerint a kormány mindent megtesz a nyolcórás munkaidő általánossá tétele érdekében.